Következő koncert
+ +
99 nap
16 óra
54 perc
2 mp

A legenda…

02_tortenelem

A Locomotiv GT, röviden LGT (becézve Loksi) a magyar rockzene egyik legnagyobb hatású együttese. A zenekar nevében a GT a Gran Turismo rövidítése, utalva a tagok előtt álló hosszú útra.A Lokomotiv G.T. tekinthető tulajdonképpen Magyarország első, hivatalosan is működő supergoup-jának. Az Ifjúsági Magazin 1970-ben a közönségszavazatok alapján többek mellett Presser Gábort,Laux Józsefet és Frenreisz Károlyt is beválasztotta az álomcsapatba, majd a következő év választása alapján Bartha Tamás is bekerült a „leg”-ek közé. 1971-ben meg is alakult az L.G.T., nem kis vihart kavarva az akkori beat szcénán belül és a közönség soraiban. Az együttes megalakulásával 3 zenekar is borult: az Omega rögtön 3 tagot is elveszített (Presser Gábor-zeneszerzés, zongora ,ének, Laux József-dob, zenekari manager és Adamis Anna-szövegíró, Laux házastársa);  a Metró-nak Frenreisz Károlyt, míg a Hungáriának Bartha Tamást kellett pótolnia. Az ezt követő 22 év már rock történelem. 1973 ban kiutaztak Nagy-Britanniába, ahol tévéműsorban szerepeltek, koncerteztek és lemezfelvételeket készítettek. 1974-ben ezt egy három hónapos amerikai turné fejelte meg, ami szédítő sikerekkel kecsegtetett: Jimmy Miller, a Rolling Stones impresszáriója karolta fel egy új, angol nyelvű lemeztervüket. Az első évek meghozták a zajos sikert – eleinte külföldön, majd itthon is – és meghozták a zenekar teljes átalakulását is. Ketten – Bartha és Laux – az Egyesült Államokba emigráltak, Frenreisz pedig új zenekart alapított Skorpió néven. Bartha később tragikus módon elhunyt. Az egykori Lokomotiv G.T.-ből mára Presser Gábor maradt, az új tagok, Somló Tamás az Omegából, Karácsony János és Solti jános pedig a Generálból jöttek át. Az 1992-es búcsúkoncertig nagyjából 170 dalt jelentettek meg itthon és külföldön saját produkcióban L.G.T. név alatt és szólisták lemezein. A Nyugati-pályaudvari koncertet hihettük valóban az utolsónak. Ebben a hitben vettük fel 1993-ban az LGT Emlékzenekar nevet. Ma már tudjuk, hogy az anyazenekarra még várt pár nagylemez és számos koncert a mai napig, de ennek mindannyian csak örülhetünk. Maradjanak együtt, amíg csak tehetik!

„És jött a doktor, és azt mondta,
Hogy ép testben ép hogy élek,
És szólt a nővér: – Dobja el azt a ronda cigarettavéget!
Felírtak mindent, hogy naponta szedjem,
Egyszer-kétszer-háromszor-négyszer,
Egyszer-kétszer-háromszor-négyszer.
A zene, a zene, a zene, a zene, a zene, a zene kell!”
‘Presser Gábor 1976’

Tagok:
Barta Tamás – ének,gitár (1971-1973)
Frenreisz Károly – ének,basszusgitár,fúvós hangszerek (1971-1973)
Laux József – dob,ütőhangszerek (1971-1976)
Presser Gábor – ének,billentyűs hangszerek (1971-
Karácsony János – ének,gitár(1974-
Somló Tamás – ének,basszusgitár,szaxofon(1973-
Solti János – dob,ütőhangszerek(1976-

 

Diszkográfia:

1971-1973:
Locomotiv GT
Ringasd el magad

1973-1974:
Bummm!
Locomotiv GT /Egyesült Királyság,USA/
All Aboard /L.A. USA/

1974-1976:
Locomotiv GT /Egyesült Királyság,USA/
All Aboard /L.A. USA/
Mindig magasabbra
Locomotiv GT V.
Motor City Rock /Prága/

1976-…:
Zene-Mindenki másképp csinálja
Mindenki
Loksi
Locomotiv GT X.
Too Long /Egyesült Királyság/
Ellenfél nélkül
Boxing
Locomotiv GT ’74 USA
424-Mozdonyopera
A fiúk a kocsmába mentek

Woodstock_redmond_stage