csoki

Csoknyai György “Csoki”
(gitár)

 

Azok a nyolcvanas évek… a nyugati zene betörése a kommunista blokkba…Valahol Woodstock a szimbólum, nálunk, nálam Jimi Hendrix, Santana, Eric Clapton,Robin Trower. Ők voltak azok a gitárosok, akiknek hatására először vettem hangszert a kezembe 16 éves koromban. Igazából teljesen autodidakta módon tanultam meg játszani. Órákon át tartó gyakorlás határozta meg az akkori napjaimat, aminek köszönhetően 1983-ban már zenekarban játszottam. Persze az is meghatározó volt, hogy gyakran voltunk megtalálhatók Hobo, P-Mobil, P. Box koncerteken a haverokkal. Magyarországi vonatkozásban Tátrai Tibi gitár játéka volt rám nagy hatással. A mai napig nagy rajongója vagyok.

Alapjába véve rock-gitárosnak tartom magam, de az évek során különböző műfajokat próbáltam ki. Több blues zenekarban is játszottam a nyolcvanas évek közepéig. 1986-ban kényszerpihenőre ítélt az akkori Honvédség. Legalábbis néhány hónapra. Ugyanis egy szerencsés véletlennek köszönhetően bekerültem a Tapolcai HEMO zenekarába. Nem mondom, hogy a legélvezetesebb zenei időszakomat éltem meg ott a vendéglátós műfajban, de tapasztalatszerzésnek tökéletes volt.

Leszerelés után hamvas ifjúként nagy tervekkel, álmokkal indultunk neki az életnek. „Majd mi megmutatjuk! Meghódítjuk Amerikát…” Először egy jard-rock zenekarban játszottam, ahol a saját szerzeményeimmel szórakoztattuk a nagyérdeműt… Nagyon sok energiát, időt fektettem bele a számok tökéletesítésébe, mint például a többszólamú gitárszólók, váratlan ritmusfordulatok.

Ebben az időben kerestek meg az akkori menő veszprémi progresszív zenét játszó banda tagjai, a Radír zenekar és két tagjukkal egy instrumentális jazz-rock műfajt képviselő csapatot hoztunk létre, a KATT-ot. Érdekes színfoltja volt együtt zenélésünknek az a helyi televízió által is leadott és magasztalt egyetemi buli, ahol a színpadon, AD- HOCK módon találtuk ki a számokat. Az akkori dobosunk, Vlasits János átadta a helyét a jelenlegi LGT Emlékzenekar dobosának, Holubecz Iminek és ő a mikrofon mögé állt. Innét kezdve a műfajunk is átalakult, egy dallamosabb, könnyen emészthető rock zenévé. Vincze Laci gitáros csatlakozásával öttagúvá vált a csapat. Évekig játszottunk együtt, majd jött az Aeroflug nevű formáció, ahol új tagként köszönthettük Nyakas Krisztiánt és Vági Barbarát. Stúdió felvételeink jelentek meg, díjakat nyertünk, helyi és országos rádióban szerepeltünk. A kilencvenes évek elején Krisztián és Imi megalapították az LGT Emlékzenekart és így elváltak útjaink egy időre. Új zenekart alapítottunk Barbarával, Gain néven. Úgy tűnt, a szakma is elismerte tudásunkat, több alkalommal kaptunk meghívást a Magyar Rádió Stúdiójába. Lemezszerződés előtt álltunk, mikor egy producer arra akart rávenni minket, hogy az akkori progresszív zenénket egy divatos limonádéra váltva, változtassuk meg stílusunkat. Ebbe a kompromisszumba egységesen nem mentünk bele. A csalódásnak köszönhetően eladtam a hangszereimet, majd keményen egy napra rá összefutottam egy gitáros barátommal, aki addig rágta a fülemet, hogy elmentem új hangszert vásárolni.

1995 volt az év, amikor a régi cimborák újra feltűntek, Krisztián és Imi, és addig jártak a nyakamra, míg elcsábítottak a zenekarba Csongrády Kornél gitáros helyére. Volt egy teljes hetem arra, hogy megtanuljam a komplett műsort. Azt hiszem sikerült… Azóta tépem itt a húrokat.

És hogy miért éppen itt? Bár régebben nem voltam nagy LGT rajongó és inkább csak a rádió által sugárzott slágerszámokat ismertem, tetszett az a kihívás, hogy az LGT repertoárjában mindenféle műfaj felfedezhető, jazz, blues, rock, funky… Így igazán kiélhetem magam, a társaim pedig teret adnak kibontakozásomnak.